|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 63 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Xantus Gábor 2006. május 8.Idén ötödik alakalommal szerveztek Bethlen-napokat Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvény programja között mindenki találhatott számára megfelelőt. Mindegyik napon egy-egy jeles személyiségre emlékeztek: első nap Bakó Árpád egykori testnevelő tanárra, második nap Dr. Sáska Lászlóra, harmadik nap pedig Gáspár János pedagógusra, tanárra. Leleplezték Lőrincz Lehel munkáját, a Bakó Árpád egykori kollégiumi tornatanárról készült domborművet. A szavalóversenyt az iskola néptánccsoportjának előadása, valamint táncház követte. A tudományos ülésen többek között Király László nyugalmazott magyartanár, Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, Józsa Miklós és Bakó Botond nyugalmazott kollégiumi tanárok emlékeztek Szabó T. Attila nyelvészprofesszor tanárkodására. A tudományos diákkonferencián a tanulók bemutatták dolgozataikat. A dr. Sáska László emléksarok berendezése számított a második nap fénypontjának. Xántusz Gábor adományozta az Afrikában élt orvos örökségét a kollégium iskolamúzeumának. Az iskolabörzén bemutatkoztak a különböző szakosodású kollégiumi osztályok, továbbá a cserkészcsapat, és megjelent az iskolaújság legfrissebb száma. Bemutatták a Kollégiumi Értesítőt. Május 7-én, vasárnap dr. Pap Géza református püspök hirdetett igét, majd a Bethlen Gábor udvara című táncelőadásra került sor a Collegium Gabrielense előadásában. Ezután felavatták a felújított konviktus épületét. A délutáni események Torockószentgyörgyön zajlottak. Bakó Botond tartott előadást Gáspár János életéről és munkásságáról. A rendezvény kopjafaavatással zárult. A Torockószentgyörgyön született tanár tiszteletére felállított kopjafára ezt vésték: Egy igazi magyar mindenész. A rendezvénysorozat utolsó mozzanataként az érdeklődők a Torockószentgyörgy ma című képzőművészeti kiállításon vehettek részt. /Dézsi Ildikó: Dr. Sáska László emléksarkot avattak Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2006. szeptember 6.Tavasszal mutatták be a bukaresti televízió magyar műsorában és a Duna Televízióban Xantus Gábor Nagyenyedi vándorok című dokumentumfilmjét, amely Fenichel Sámuel és dr. Sáska László nagyenyedi véndiákok életútjáról szólt. Nemsokára a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium könyvtárában helyezik el Fenichel Sámuel naplóját, amelyet nemrég adtak ki Budapesten. /Dvorácsek Ágoston: Fenichel Sámuel távoli rokona Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./2006. november 10.A Babes-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának két tanára vádolja egymást. Egyik testi sértésért tett panaszt, a másik rongálásért és plágiumért jelentette fel ellenfelét. Az eset nem az első az erdélyi magyar felsőoktatásban, a Tánczos Vilmos és Xántus Gábor között a Sapientia kolozsvári karán kitört, testi sértéssel végződött incidens után. A diákok szeme láttára pattant ki a dulakodás november 8-án a háromszéki főiskolán Cziprián-Kovács Loránd, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi és Közigazgatási Karának közigazgatási tanszékvezetője és Élthes Zoltán egyetemi adjunktus, a vállalatmenedzsment tanszék informatika tanára között. A hallgatók elmondása szerint a botrány a két tanszék közötti emeletcsere ürügyén tört ki, miután Élthes állítólag elvágta a közigazgatásiak internetes kábeleit. Ezután Cziprián előbb csak kiabált, majd megpofozta, földre teperte, és Éltes oldalbordáit rúgta. A dühöngő tanárt Élthes segélykérésére a diákok fogták le. /Domokos Péter: Tanárok verekedtek a BBTE-főiskolán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./2007. október 11.Sajtónyilatkozatban vallott egykori kollaborációja részleteiről Xantus Gábor. „Harminc évvel a történtek után felmentést nem kérhetek, a történtek erkölcsi súlyát magam viselem” – áll abban a vallomásban, amelyben Xantus Gábor operatőr-rendező elismeri, a pártállami diktatúra idején rendszeresen jelentéseket írt a televíziós munkájáról, azokról a személyekről, akikkel kapcsolatba került, közöttük Könczei Ádámról, az erdélyi táncházmozgalom elindítójáról is. A nyilatkozatot maga Xantus Gábor juttatta el a Krónika szerkesztőségébe. Megírta, ellenállt ugyan a Szekuritáté beszervezési kísérleteinek, de azt már nem tudta elutasítani, hogy a kommunista pártnak jelentsen. Hangsúlyozta, jelentéseit saját nevén írta alá, nincs köze ahhoz a Biró Ferenc fedőnevű ügynökhöz, akinek besúgói nyilatkozatai Könczei Ádám megfigyelési dossziéjából kerültek elő. Szerinte ez az ügynök feltehetően a Román Televízió magyar adásának munkatársa volt. A rejtélyes besúgó olyannyira jól végezte a tartótisztje által rábízott munkát, hogy jelentései némelyikét felküldték a Szekuritáté központi hivatalába, illetve a párthoz, néhányat pedig belefoglaltak a politikai rendőrség országos terjesztésű „napi hírlevelébe”, a Buletinba. Xantus Gábor televíziós szakember megkövette a néhai Könczei Ádámot és családját. Közölte, személye teljes átvilágítását kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS), és mihelyt a vele kapcsolatos dokumentumok birtokába jut, azokat nyilvánosságra hozza. „A kommunista diktatúra idején a párt vagy a Szekuritáté nyomására behálózottak tetteire ma nincs erkölcsi mentség. Hiszem, hogy a morális megtisztuláshoz vezető út csak múltbeli, áldatlan tetteink vállalása jegyében járható be. Ezért állok a nyilvánosság elé” – írta nyilatkozatában Xantus Gábor. Könczei Csilla rendkívül fontosnak tartotta, hogy Xantus Gábor a nyilvánossághoz fordulva vallott. Csép Sándor televíziós szakember szerint a Szekuritáté is szándékosan tartotta fenn a gyanakvás légkörét. Ennek lehetett a következménye, hogy egy idő után mindenki gyanakodott mindenkire. Csép megjegyezte, neki mindvégig sikerült ellenállnia a beszervezési kísérleteknek. „Addig mind álltam ellen, hogy kirúgtak, három évig nem kaptam állást sehol. ” Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ elnöke nem tartotta lehetségesnek, hogy a pártnak adott jelentések a Szekuritáté dossziéiba kerüljenek. Ez szerinte fordítva működött: a szekusjelentések juthattak el a párthoz. Példaként a Bolyai Egyetemen tevékenykedő Tóth családnevű egykori szekus tábornok esetét említette, aki a párt központi bizottságának póttagja is volt. Ezért a dossziéja hiányzik a CNSAS archívumából, és minden bizonnyal a párt archívumában található meg. /Gazda Árpád: Vállalt jelentések. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./2007. október 12.Óvakodni kell az ítélettől a besúgást, az együttműködést illetően. A Xantus Gábor-esetnek azonban érdekes vetülete a beismerés időpontja. Könczei Csilla blogjában, nyilvános naplójában már régóta jelennek meg a szeku irattárából származó anyagok, amelyek azt bizonyítják, hogy valaki a közszolgálati televízió csapatából, rendszeresen írogatta a jelentéseket. Xantus, állítása szerint nem azonos a blogon olvasható jelentések szerzőjével, a Bíró Ferenc fedőnevű ügynökkel, és nincs fogalma annak kilétéről. Xantus személyére egyre több gyanú irányult, az elmúlt napokban a neves operatőr-rendező szóbeszéd tárgya lett. Ilyen körülmények között kicsit megkésett a beismerés. Felmerül így a kérdés: akkor is beismerte volna Xantus a tettét, ha Könczei Csilla nem kezd nyomozni? Xantus Gáborra ezután is, megkésett beismerését követően is fel lehet nézni, az ezután leleplezett /Ercsey-Ravasz Ferenc: Jobb későn, mint soha. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./ Több mint egy év alatt szinte semmit sem haladt előre a romániai újságírók múltjának 2006 nyarán kezdeményezett átvilágítása, amelyet az Új Magyar Szó is szorgalmazott. /CS. P. T., S. M. L: Hallgatnak a „tiszta hangok”. Bottoni máris megkérdőjelezi Xantus állításait. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./2007. október 20.Működésének tíz éves évfordulóját ünnepelte a kolozsvári Tranzit Ház. A házat működtető Tranzit Alapítvány vezetője, Könczei Csilla a vele készült beszélgetésben elmondta, a tranzit elnevezéssel jelezték, állandóan változó állapotot szeretnének fenntartani a Tranzit Házban, társadalmi és művészi szempontból egyaránt. Kellett egy csapat meg némi anyagi alap ahhoz, hogy működjön a ház. Különböző rétegeket szólítanak meg, nem akarnak versenyezni sem a színházakkal, sem a művészeti galériákkal, inkább együttműködnek velük, például jövő héten a bábszínházzal. A Tranzit Alapítvány független magánalapítvány, nem kap semmiféle normatív támogatást. Az épület karbantartása is az ő feladatuk. Könczei Csilla az alapítvány vezetése mellett tanít az egyetemen, filmeket készít. Alapmunkának az egyetemi oktatást tekinti, tanít a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz és antropológia szakán, illetve a kultúrakutatási magiszteren. Nagy port kavart Könczei Csillának a Transindexen működő „szekus blogján” megjelent, Egy táncházra szakosodott ügynök: „Bíró Ferenc”, az RTV magyar adásának munkatársa című bejegyzése. Ebből kiderült, hogy édesapja, Könczei Árpád megfigyelés alatt állt. A rendszer az emberek nélkül egy elvont fogalom, és nem tudjuk leírni a konkrét történések és a konkrét emberek nélkül. Megtörtént egy beismerés Xantus Gábor részéről, de ő nem azonos a jelentő „Bíró Ferenc” álnevű személlyel. Könczei Csilla kérte, hogy fedjék fel a személy igazi nevét. /Köllő Katalin: Fenntartani egy állandóan változó állapotot. Beszélgetés Könczei Csillával, a Tranzit Alapítvány vezetőjével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2007. október 24.Xantus Gábor rendező-operatőr és Bíró Ferenc fedőnevű ügynök írásának összevetését kérte Könczei Csilla a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS). Csendes László CNSAS-elnök szerint magánszemély még nem küldött grafológiai elemzés elkészítésére vonatkozó kérvényt a testülethez, ezért ez a döntés precedens értékű lesz. A grafológiai elemzést a Babes–Bolyai Tudományegyetemen oktató Könczei Csilla azért kérvényezte, mert azt gyanítja, hogy a Bíró Ferenc nem lehet más, mint Xantus Gábor. /Borbély Tamás: Könczei grafológiai vizsgálatot kért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2007. október 29.A tíz éve elhunyt Széchenyi-díjas Jagamas János népzenetudósra emlékeztek volt tanítványai és tisztelői október 27-én Kolozsváron, az Apáczai-líceum dísztermében. A házigazda tanintézet kórusa énekelt néhány Jagamas-kórusművet, majd megtekintették a tudósról készült kisfilmet, amelyet Xantus Gábor és Simonffy Katalin készített egykoron, s amelyben László V. Ferenc zenetudós, zeneakadémiai tanár beszélgetett el Jagamassal. Meghallgatták azt a hangszalagfelvételt, amelyen Almási István népzenetudós kérdezgette kollégáját. Ezt követően beszélgetés következett. Domokos Mária édesapjának, Domokos Pál Péternek Jagamassal folytatott levelezéséről értekezett. Almási István az interjú keletkezésének körülményeiről beszélt. Pávai István muzikológus elmondta: a Jagamassal tartott formatan óráknak köszönhetően választotta a népzenekutatói pályát. Régmúlt időkbe kalauzolta a jelenlévőket Kallós Zoltán, aki az ötvenes évek eleje óta ismerte Jagamast. Varga György nyugalmazott mérai tanár felidézte az 1971-es év októberét, amikor Jagamas János vezetésével beindult a vegyeskar, s éveken át működött. A mérai kultúrház 1997-től Jagamas János nevét viseli. Pozsony Ferenc a kolozsvári magyar néprajz tanszék és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) üdvözletét tolmácsolta. /N. -H. D. : Jagamas János népzenetudósra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./2007. november 6.Az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. Tabacu szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról jelentéseket író Bíró Ferencen kívül más ügynökök is jelentettek. Marius Tabacu elmondta: 1983-tól kezdődően az 1989. december 22-i rendszerváltásig három vaskos kötetbe foglalt, több ezer oldalnyi jelentést írtak róla. Azért irányult Tabacura a Szekuritáté figyelme, mert 1980-ban beadványt intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. „Azt sérelmeztem, hogy Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című kötete sovén. Bár azelőtt is érezhető volt a nacionalista-kommunista vonulat, ez a Lancranjan-kiadvány volt az első, nyíltan nemzetiségellenes és magyarellenes megnyilvánulás, amely ellen tiltakoztam” – elevenítette fel Marius Tabacu. A Szőcs Géza költővel közösen megírt beadványt olyan kolozsvári értelmiségiek is aláírták, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Gáll Ernő, Fodor Sándor és Kántor Lajos. Tabacu emlékei szerint az RKP KB soha nem válaszolt, de 1983-ban szekusok házkutatást tartottak, majd a Szekuritátén kihallgatások következtek. „Az akkori belügyminiszter belső körrendeletet adott ki, hogy a szeku különösen figyelje »a román nevű magyar irredentákat«. A dossziémban bukkantam rá erre a rendeletre, gondolom, ezért is figyeltek rám” – mondta Tabacu. – Tabacu szerint Bíró Ferenc nem azonos Xantus Gáborral. /Benkő Levente: Titokzatos zenebesúgó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./2007. november 22.Összeegyeztethetetlen a közszolgálati televízióban betöltött funkciójával Xantus Gábor beismerése, miszerint a kommunizmus idején jelentett Könczei Ádámról – állapította meg a Román Televízió (RTV) magyar adásának 28 munkatársa állásfoglalásában. A tévések szerint a főmunkatársuk által okozott “áldatlan helyzetet” az operatőr-rendezőnek a munkaközösségből való önkéntes távozása oldaná meg. /Xantus önkéntes felmondását kérik az RTV munkatársai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./2008. február 7.Új-guineai expedícióra indul Xántus Gábor egy ausztrál filmproducerrel és képzőművésszel egyetemben február 18-án. A kolozsvári operatőr legutóbb Nagyenyedi vándorok címmel készített filmet a fiatalon elhunyt mártír kutató életéről, enyedi emlékeiről. Most az a céljuk, hogy végigjárják Fenichel Sámuel és utódja, Bíró Lajos útját a pápuák földjén. Közben Stephansortban felkutatják a sírját, rendbe hozzák és ott helyben síremléket készítenek. Egy kis enyedi emléket is beépítenének a sírba. A Bethlen Gábor Kollégiumban László László matematika tanár tölgyfa kazettát faragott, amelybe a Fenichel szülőházból származó téglamaradványokat és az udvarról egy kevéske hazai földet, valamint egy szép oklevelet helyeztek el. /Bakó Botond: Nagyenyedtől Új-Guineáig. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./2008. szeptember 17.Emlékoklevelek átadása tette még ünnepélyesebbé a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti karának évnyitóját Kolozsváron, szeptember 16-án. Az intézmény vezetői beszámoltak az eddigi megvalósításokról, a 2008–2009-es tanévben bekövetkező újításokról, az egyetem akkreditációs folyamatának további lépéseiről, valamint emlékoklevéllel jutalmazták mindazokat a helyi és magyarországi oktatókat, szakembereket, neves személyiségeket, akik nyolc esztendővel ezelőtt időt és fáradtságot nem kímélve munkálkodtak az egyetem megalapításán, a különböző szakok elindításán, életben tartásán. Jelenleg a kolozsvári karon több mint 200 diák tanul, 30 főállású oktató irányításával. Nyolcadik tanévéhez érkezett az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (www.emte.ro), Kolozsváron pedig a hetedik évfolyam kezdhet tanulni a Bocskai-házban. Dávid László rektor a megvalósítások között megemlítette, hogy Marosvásárhelyen új campust adtak át, Csíkszeredában pedig egyetemi központot igyekeznek létesíteni. A támogatások kapcsán Dávid László elmondta: remélik, hogy a román kormány is melléjük áll majd, a magyarországi államvezetéshez hasonlóan, ráadásul a múlt héten a Sapientiát beválasztották a kiemelt fontosságú nemzeti intézmények közé. A Sapientia Alapítvány részéről Kató Béla elnök örömét fejezte ki, hogy van utánpótlás. Dr. Tonk Márton, a Természettudomány és Művészeti kar dékánja kiemelte: sorsdöntő évnek néz elébe a Kolozsváron működő kar, hiszen hamarosan kezdeményezik az akkreditácót, amely folyamat végeredményeképpen Erdélynek lesz végre teljes értékű, önálló magyar tudományegyeteme. A megnyitó záróakkordjaként emlékoklevelet adtak át dr. Mócsy Ildikónak, a környezettudományi kar egyik alapítójának, aki 6 éven át tanszékvezetőként is tevékenykedett. Ugyancsak oklevelet kapott dr. Xantus Gábor, dr. Kékedy Nagy László, dr. Imecs Zoltán, dr. Farkas György, Elkán György, dr. Szilágyi Pál, dr. Angi István, dr. Bolla Csaba, dr. András Szilárd, dr. Majdik Kornélia, dr. Molnár Géza, dr. Muzsnay Csaba, dr. Papp Judit, dr. Sándor József, dr. Újvárosi Lujza, Wanek Ferenc, dr. Weisburg Tamás és Mózer Zoltán. /S. B. Á. Sapientia: kis egyetem, nagy lehetőségekkel. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./2008. szeptember 18.A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megnevezte a „Biro Ferenc” fedőnévű ügynököt, aki nem más, mint Xantus Gábor, született 1954. 04. 05-én. Könczei Csilla néprajzkutató szeptember 17-én tette közzé szekusblogján a CNSAS-tól kapott hivatalos értesítőt, amely megerősítette azt a korábban felmerült gyanút, miszerint az ismert televíziós rendező-operatőr együttműködött a volt titkosszolgálattal. A többi informátorral kapcsolatosan folytatják a kutatást. A CNSAS írásszakértői vizsgálat alapján azonosította a Biro Ferenc fedőnéven jelentő személyt. A Xantus-ügy 2007 októberében robbant ki Könczei Csilla szekusblogján, amely a Transindex internetes hírportálon olvasható. A néprajzkutató édesapjáról, Könczei Ádámról szóló jelentéseket a Román Közszolgálati Televízió (RTV) egyik kolozsvári munkatársa, minden valószínűség szerint operatőre, készítette a Szekuritáténak „Bíró Ferenc” álnéven. Xantus Gábor a sajtóban közzé tett nyilatkozatában elismerte ugyan, hogy jelentéseket írt Könczei Ádámról, de azt állította, nem ő „Bíró Ferenc”. Nyilatkozata szerint „kikényszerített beszámoltatása” pártvonalon történt. Az RTV magyar adásának szerkesztősége ezért a közszolgálati televízióból önkéntes távozásra szólította fel őt. A CNSAS-közlésével kapcsolatosan Xantus Gábor elmondta: fenntartja az egy évvel korábban írt nyilatkozatát, nem volt táncházlátogató, soha nem filmezte Tőkés Lászlót dési tartózkodása alatt, és semmiféle konspiratív házakban nem járt. „Egy értelmiségi tönkretételének biztos útja ma az, ha rásütik az együttműködés bélyegét” – mondta az rendező-operatőr. Hangsúlyozta, hogy saját dossziéját még mindig nem kapta meg. /P. A. M. : CNSAS: Biro Ferenc Xantus Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./2008. november 11.A 123 vers Nagyenyedről című, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent verseskötet (Rácz Levente válogatásában és Holányi Julianna rajzaival) bemutatása kiemelt eseménye volt a Nagyenyedi Magyar Napok rendezvénysorozatának. Józsa Miklós nyugalmazott irodalom tanár ismertette a kötetet. Berde Mária, bár nem Enyed szülötte így írt: „Ez a város, mely nagyobb, kincsesebb testvérei között koronatanúja Erdély történelmének. Ötször vagy hatszor pusztult el, hogy csak kövei maradtak és eltipratlan lelkisége, mely, ha minden veszett is, a kövekből mozdult ki, sugárzott fel mindig újra…”A bemutatón a kötetből választott verseket Rekita Rozália kolozsvári színművész adta elő, míg a hangulathoz illő dalokat Tasi Nóra, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia elsőéves hallgatója énekelte. Holányi Julianna festőművész enyedi tájakat, ismert épületeket megelevenítő grafikái jól illeszkednek a versekhez. Vetítették Xantus Gábor filmjét a 140 éve született és 115 éve elhunyt nagyenyedi kutatóról, Fenichel Sámuelről, az első magyar új-guineai kutatóról. /Bakó Botond: Versekben és filmben tündöklő Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./2008. december 17.A második világháború után – a televízió megjelenése előtt – a mozikban a játékfilmek „előjátékaként” 5–10 perces ún. híradót vetítettek, ami tájékoztatta a nagyérdeműt az aktuális politikai, gazdasági, kulturális és sporteseményekről. Ezeknek elkészítésére létesült az 1940-es évek végén a bukaresti székhelyű Sahia dokumentumfilm-stúdió. Ma már alig ismert, hogy ennek megvalósításában öt erdélyi magyar fiatalember bábáskodott: Jeney Ádám, Placsintár András, Horváth István, Székler Ervin és Patakfalvi Ferenc. Jeney Ádámot korai tragikus halála akadályozta meg abban, hogy rendkívüli tehetségét kibontakoztathassa. A sors csupán nyolc alkotóévet engedélyezett számára. Ezalatt több kisfilmet és két dokumentumfilmet forgatott: Retyezát Nemzeti Park, Mélységek varázsa. 1957-ben elkészítette a Sahia filmstúdió tervét, amelyben neki már nem adatott meg dolgozni. Jeney Ádám idén lett volna nyolcvan éves. Munkásságát Hantz Lám Irén, dr. Viehmann Iosif és Xántus Gábor méltatja december 19-én Kolozsváron. /Jeney Ádám emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2009. május 27.A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium nyolcadik alkalommal szervezte meg iskolanapjait. A VIII. Bethlen-napokon a kísérletezni vágyókat bűvészsarok várta az udvaron, magyarázta Dvorácsek Ágoston fizikatanár A Bethlen-napok programjában emléktábla-avatás, író-olvasó találkozó, szavalóverseny, történelmi vetélkedő és kiállításmegnyitó is szerepelt. A Bethlen-napok Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházánál zárultak. A Virágok vetélkedése című versenyben 22 benevezett csapat virágokkal díszítette a tágas iskolaudvart. A meghajlás művészete – A Korunk fiatal szerzőinek antológiája című kötetet Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője mutatta be. Kobzos Kiss Tamás énekmondó magával ragadta hallgatóságát, a Barcsay teremben megnyílt a Kossuth Lajos emigrációja témájában a budapesti székhelyű Magyar Emlékekért a Világban Egyesület kiállítása. Bemutatták a 2007–2008-as tanév kollégiumi értesítőjét. Az értesítő az elmúlt négy évben könyvformában jelent meg, idén azonban CD-formátumban bocsáthatják az érdeklődők rendelkezésére, de hamarosan lesz írott változata is. A Xantus Gábor által készített Magyar sír az őserdőben – Fenichel Sámuel nyomdokain Új-Guineában című filmből adtak részletet. A nagyenyedi születésű régész, néprajzi és természettudományi gyűjtő, világutazó halálának 115. évfordulóján Hangay György természetkutató vezetésével vágott neki Pápua Új-Guineának Xantus Gábor és kis csapata, hogy Fenichel Sámuel addig jeltelen sírját felkutassák. A filmrészlet után leleplezték az emléktáblát. Egyidőben három rendezvény is elkezdődött: diáktudományos konferenciát, szavalóversenyt, Bethlen Gábor alakja köré épülő történelmi vetélkedőt szerveztek. A Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriuma a Kossuth Lajos-emlékszobrot az Erdélyi Magyar Ifjaknak (EMI) ítélte, melyet Gubcsi Lajos Soós Sándornak, az EMI elnökének adta át. Üdvözölték dr. Szőcs Gyula enyedi származású budapesti orvost, a kollégium diákjai által 2006 óta megpályázható Pápai Páriz Ferenc pályázat támogatóját. /Ferencz Zsolt: A Bethlen-kollégium a magyarság lelki-szellemi találkozószigete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2012. március 31.Erdély tájain – A 95 éve született Xantus Jánosra emlékeztekMárcius 16-án, az EKE – Kolozsvár 1891 a Kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség dísztermében emlékezett meg ifj. Xantus János doktorról, természettudósról, tudománynépszerűsítő íróról és tanárról, az EKE meghatározó személyiségű tisztségviselőjéről. László Györgyi, a rendezvény szervezője bevezetőjében üdvözölte a meghívottakat, majd rövid emlékezést olvasott fel egy volt tanítvány élményeiből. Ezt követően Bartók Béla műveket, zongorára írt szvitjének – mely op. 14 jelzés alatt jelent meg – első tételét, és Este a székelyeknél, zongorázott el. Rekita Rozália színművésznő két Áprily Lajos verset (Tavaszodik és Az Irisórai szarvas) szavalt, míg Jancsó Miklós színművész előadásában szintén Áprily költeményeket – Szeptemberi fák, Ajánlás és A fegyvertelen vadász dala – hallgathattak a résztvevők. Váradi István „Emlékezés Ifj. Xantus János tanár úrra” című, átfogó jellegű megemlékező előadása következett, melyből egy részletet jelen lapszámunkban is közlünk. A hangulatos rendezvényt Xantus Gábornak az édesapjáról és annak munkásságáról készített filmje zárta. A filmben többek közt volt tanítványok: Szabó T. Attila, Ajtay Ferenc és mások is méltóan megemlékeznek Xántus Jánosról. V. I. Szabadság (Kolozsvár) 2012. november 28.Újabb közéleti személyiségekről derült ki, hogy együttműködtek a SzekuritátévalAz erdélyi magyar közélet újabb neves szereplőiről tárta fel Könczei Csilla kolozsvári adjunktus, néprajzkutató, hogy együttműködtek a román kommunista titkosszolgálattal. Apja, Könczei Ádám néprajzkutató – az erdélyi táncházmozgalom megalapítója – megfigyelési dossziéját bemutató blogjában ezúttal Szőcs István, Varró János és Veress Zoltán íróról, valamint Balázs Péter festőművészről hozta nyilvánosságra, hogy fedőnéven jelentettek a Szekuritáténak. Könczei valamennyiük esetében közzéteszi a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) dekonspiráló jelentését. A Könczei Csilla (képünkön) szekusblogján közzétett, az átvilágító bizottságtól származó dokumentumok szerint Szőcs István író, kritikus, műfordító Rusz Péter néven jelentett a Szekuritáténak. Varró János (Marosvécs, 1927 – Kecskemét, 2004) irodalomtörténész, regényíró, műfordító Vincze János és Vasilescu, az 1986-tól Svédországban élő Veress Zoltán költő, író, műfordító Ovidiu, míg Balázs Péter (Magyarfenes, 1919 – Kolozsvár, 2003) festő Balogh Iosif néven működött együtt a titkosszolgálattal. Az érintettekről nem tudni, pontosan milyen jellegű jelentésekkel látták el a Szekuritátét. Könczei Csilla feltárja azt is, hogy a Szőcs Istvánnak tulajdonított jelentések fénymásolatával 2010-ben felkereste az írót – Szőcs Géza író, volt magyar kulturális államtitkár édesapját –, aki nem tagadta, hogy ő a jelentések szerzője, de közölte: a nyilvánosság előtt nem fogja felvállalni ügynöki múltját. Szőcs Istvánról – akit tegnap lapunknak nem sikerült elérnie telefonon – egyébként Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének második, 2010-ben megjelent kötete is megállapítja, hogy Rusz Péter fedőnéven jelentett a Tőkés családról és a nemrég elhunyt Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárról. Különben a most leleplezett írók közül Veress Zoltánt 1952-ben Bodor Ádámmal együtt elítélték kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt, 1954-ben szabadult a börtönből; Könczei Csilla róla megjegyzi, hogy ő írta és olvasta fel édesapja temetési búcsúztatóját. Varró Jánost az ’56-os forradalommal való szolidarizálásáért 16 év börtönre ítélték, 1964-ben általános kegyelmi rendelettel szabadult. Könczei Csilla szekusblogja alapján korábban Xantus Gábor kolozsvári televíziós operatőr-rendezőről, az 1998-ban elhunyt Marosi Péter szerkesztőről, kritikusról és színházigazgatóról, valamint az 1981-ben elhunyt Márkos Albert zeneszerzőről, zeneakadémiai tanárról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Krónika (Kolozsvár) 2012. december 29.Rendületlenül: Márton Áron püspök filmes idézéseA Duna televízió december 27-én délután vetítette azt az egyórás filmet, amely Rendületlenül címmel Márton Áron püspök portréját rajzolja meg. A filmet Jakab Gábor pápai káplán, plébános forgatókönyve alapján Xantus Gábor forgatta az 1990-es évek elején, majd az újabb, többek között a CNSAS-beli (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság, szerk. megj.) levéltári kutatások nyomán feltárt adatokkal Xantus Áron operatőr-rendező társalkotói közreműködésével 2012-ben kiegészítette. A film néhány költői szépségű részlete (a havas táj fenyőkkel mint az útra bocsátó, megtartó szülőföld képe, a letartóztatás utáni éveket, az igaztalan vádakat, embert próbáló benti körülményeket sommázó drótkerítéssel szegélyezett máramarosszigeti börtönablakok, a letartóztatást megelőző eseményeket mesélő szállítási vállalkozó történetét kísérő képsorok a régi autó belsejéből filmezve, s az utat szegélyező fák egyenletes sora a fenyegető szürkeségbe veszően előrevetíti a közelgő, fenyegető eseményeket) művészfilmet ígér, miközben tulajdonképpen egy nagyon erős és jól összeválogatott anyagra épülő dokumentumfilm. Nem csak a ritkaság számba menő eredeti kép- és hangfelvétel (Bács Lajos egykori eredeti felvétele) miatt: már a film elején, majd mintegy a látottakat keretbe zárva a végén is magát Márton Áront halljuk, pátoszmentes, mély hitét kifejező szavait, mondatait. Nem is csak a korabeli újságoldalak, fotók és híradórészletek teremtik meg a korhangulatot. A filmben olyanok szólalnak meg s vallanak a főhősről, akik azóta már nincsenek az élők között: a püspök Anna nevű testvére Márton Áron hivatáskereséséről beszél, Csillag Pálné a csíksomlyói búcsú fehér lovának történetét idézi fel, Lakatos István mint a börtönévek utolsó élő tanúja a cellatársak és őrök viszonyulásáról mesél, Sztojka Ferenc a püspökkel való autózás emlékeit idézi, „kegyelmes úr”-nak nevezve Márton Áront: csupa olyan jó érzékkel jó időben felvett jelenet, ami ma már történelem. Mint ahogy dokumentumértékű, mert eredeti, élőben filmezett esemény az is, ahogyan Márton Áron korábbi titkára, később püspöki irodaigazgató, Csíki Dénes 1990-ben saját kezével feszíti fel a parkettet, hogy alóla a lehallgató berendezés drótjait kihúzza. Mindezt kiegészíti Nagy Mihály Zoltán történész beszámolója a Denisa Bodeanuval való közös kutatásról, amely a megfigyelési dossziék adataival szolgál: Márton Áron esetében nem is egy, hanem két ilyen létezett, az első 174 kötetnyi, közel 56 000 oldal, a második 62 kötetnyi, megközelítőleg 24 000 oldal anyaggal – ekkora adathalmaz még a szigorúan ellenőrzött titkosszolgálati alapember, Pacepa esetében sem gyűlt fel. Mindezek az anyagok, amelyeket 1990 és 2012 között gyűjtött, válogatott és rendezett képi egységgé a Xantus Áron–Xantus Gábor szerzőpáros, kiegészülnek az időközben elhunyt László Gerő hangján szóló összekötő szöveggel és a megszólalók vallomásaival, valamint a Jakab Gábor által felolvasott Márton Áron-szövegekkel. Ezek együtt megrázó filmet alkotnak, múltidéző és jelenre figyelmeztető erővel hatottak a karácsonyi hangulatban. Az év végi számvetésre is felkészítettek a képsorok, hiszen úgy mutatták a múltat, hogy egy, a történelem viharait rendületlenül álló hőssel szembesítettek, aki a maga egyszerűségében, szerénységében olyan mély istenhitből fakadó, pózmentes helytállás példáját tárta elénk, amely a talmi sztárok világában az igazi értékek felé fordít. BODÓ MÁRTA Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 7.Nem ügynökügyHierarchikus, öntörvényű világ a miénk, amelyet a büntetés és jutalmazás működtet. A Ceausescu-rendszer felismerte és támogatta ezt. Lányok és fiúk rendezik apáik ügyét – így folyik most a legfrissebb ügynökbotrány Erdélyben. Még mindig ugyanazoknál a kérdéseknél toporgunk, fel kell-e fedni az egykori jelentőket, kinek kitől és hogyan kell, ha kell, bocsánatot kérnie. Legutóbb hat éve futottuk ugyanezeket a köröket, akkor Szilágyi Domokos ügynök-múltja körül folyt a vita. Most Könczei Csilla leplezte le apja besúgóit, szekusblogján. Így bukott le többek között Szőcs István (Szőcs Géza apja), Veress Zoltán, Xantus Gábor, Marosi Péter. A leleplezésről cikkezett Demény Péter, a lebuktatás ellentmondásaira figyelmeztetett Dávid Gyula, megszólalt a kutató, Stefano Bottoni pedig azt mondta, nem fog többet hasonló vitákban részt venni. Elmondták a magukét a lebuktatók, illetve az áldozatok hozzátartozói, például Könczei Csongor és a lebukottak (akik szintén érvelni tudnak amellett, miért voltak áldozatai ugyanannak a történetnek). A két évtizede folyó vita a „múlt feltárásáról” nem mozdult előre. Ennek ellenére a Könczei család számára, amelynek tagjai megrendítő és érthető módon a tényfeltárással és kutatással gyászolnak, a most történtek nagyon fontosak. Apjuk életét egy, a stuttogó propagandára épülő rendszer tette tragikussá, most tehát hangosan kimondták azt, amit rajtuk kívül más nem mondott ki, legfennebb suttogott. Ne becsüljük alá a gesztusok értékét, jelentését, fontosságát. Azok, akiknek a nevét kimondták, nem tudják feldolgozni ezt az eljárást, legalábbis ez derül ki Bereczky-Veress Bíborka apjához írt leveléből, meg nem értésként, igazságtalanságként élik meg. Nem lenne ez szükségszerű, hiszen a kimondás mellett ott lehet az empátia is, ez a gesztus nem egyenértékű a „kiátkozással”. De érvelni, ellenérvelni ebben a végtelenített vitában, amely szorongásokkal terhes, és amelyet nem csak a megérteni akarás motivál, már nem érdemes. Az apák elvesztegették az idejüket, a fiúk és lányok rájátszása mindehhez már adalékanyag. Nem haszontalan, de a hiányt nem pótolja. Az érintettek jelentős része nem él, vagy nem aktívan él. Az utókorra csak az emlékezet munkája marad, a morális rendezés és rendbetétel esélye majdhogynem oda. Van azonban néhány szempont, ami az elmúlt évtizedek kudarcos eszmecseréiben nem merült fel. És amelyek nemcsak a (be nem pótolható) morális jóvátételt, az emlékezést érintik, de amelyek részei a jelenünknek, hozzátartoznak mindahhoz, ahogyan élünk. Mindeddig a „múlt feltárása” csak akkor vált fontossá, ha a mögöttünk lévő diktatúra végletes és végzetes eseményei kerültek szóba. Ha ügynökügyekről beszélhettünk. Az erdélyi magyar kortárs történetírás azonban éppúgy adós a diktatúra „békés” hétköznapjainak, aspektusának, urambocsá „jó” (sokszoros idézőjelben) oldalainak a bemutatásával, mint ahogyan adósak mindezzel a kortanúk, a nem bűnös és nem áldozat résztvevők. Egy olyan diktatúra van mögöttünk, amelyben nem volt mindenki bűnös, és nem volt mindenki áldozat, amelyet simán túl lehetett élni, „mezítláb”. Amelynek volt unalmas, átlagos, sőt még humoros oldala is. Ha mindezekről nem beszélünk, nem emlékezünk, hogyan is éltünk együtt különösebb megrázkódtatások nélkül ezzel a torz rendszerrel, hogyan érthetnénk meg ugyanannak a szélsőségeit? A „titkok” nem feltétlenül titkok, és nem feltétlenül nyugszanak nehezen kezelhető archívumokban. Kéznél vannak, csak nem értékeljük őket, vagy nem értjük ezeket az apró tényeket, vagy nem látjuk, hogyan szerveződnek egységbe. Intenzívebb, mélyebb és szélesebb emlékezetre, aktívabb párbeszédre lenne szükség. Nem beismerésekre, lebuktatásra, hanem újra- és újramondásra – erre még mindig van elegendő idő. Mivel a múlt rendszert csak morális fehérben és feketében látjuk, az árnyalataira nem vagyunk érzékenyek, vagy nem tudjuk, hogyan adjuk vissza ezeket, ezért hajlamosak vagyunk csak hősöket és csak áldozatokat látni magunk körül. Holott a szereposztás ennél sokkal szélesebb, a karakterek sokkal sokfélébbek. Gálfalvi György tud a legvidámabban adomázni, hogyan cicáztak a szekus ügynökökkel, hogyan működött a le- és kihallgatás, a poloskák elhelyezése. Lehet, hogy ez a vidámság habitusából ered, én hajlok azonban arra, hogy ő az egyike azoknak, akik értik a diktatúra, a tragikomikus diktatúra mélyebb (emberibb) rétegeit. Igen, engem például nagyon érdekel a tartótisztek lelkiélete, családi háttere is. Nem a szimpátia, nem az antipátia mondatja velem, hanem a kíváncsiság, és az a meggyőződés, hogy ez is lényegileg hozzátartozik a megértendőhöz. Mindezeken túl nagyon fontos kimondani: a Ceausescu-rendszer (illetve az, ahogyan ebben a rendszerben éltünk, ahogy azt értettük, magyaráztuk) nem kiemelt pontja a közelmúltunknak. Voltak előzményei és vannak társadalmi, kulturális következményei. Amikor Könczei Csongor azt írja, hogy a besúgók közül kerülhettek ki az erdélyi magyar társadalom megbecsült tagjai, a valakik, és azok, akik nem működtek együtt a korabeli hatalommal, mellőzöttekké, kisemmizettekké, senkikké váltak, fontos, de nem teljes igazságot mond el. Az erdélyi magyar társadalom mindig a senkik és valakik földje volt. Ha úgy tetszik, az uramoké és a bátyámoké. Ha még úgyabbul tetszik, a főuraké és a talpasoké. Mehetünk vissza Horthyig, de akár Dózsa Györgyig is. Hierarchikus, öntörvényű világ a miénk, amelyet a büntetés és jutalmazás működtet. A Ceausescu-rendszer felismerte és támogatta ezt. Abszurd és mégis logikus módon konzerválta ezt a hagyományosan aszimmetrikus, belső igazságtalanságaiból vagy nagyon sajátos, nehezen kiszámítható igazságaiból táplálkozó kis magyar világot. A maga javára fordította. Az elmúlt rendszerben nagyon sok olyan senki volt, akit az erdélyi magyarok mégiscsak valakiként tiszteltek, értékeltek (ilyen volt Könczei Ádám is, akit túlzás nélkül nevezhetünk legendás alaknak, én is családi elbeszélésekből ismerem). És nagyon sok olyan valaki volt, akiket bár jutalmazott a párt, a korabeli hatalom, mégis senkiként tartottak számon (hadd ne nevezzek most meg senkit), és különböző eszközökkel büntettek is. (Például elhallgatással, mellőzéssel, figyelembe nem vétellel.) A jövőre vonatkozó kérdés az, hogy a „senkik” és „valakik” földje hogyan változtatható a „mindenki” földjévé. Azzá a birtokká, ahol nem az öntörvényű, zsarolható, befolyásolható közösségi ítélet, előítélet, a vagyon, a politikai háttér, a sznobéria, a családi kapcsolatok, a vallási hovatartozás, a regionális kötődés határozza meg kinek-kinek a helyét, hanem az önérték. Az önmagunkért vállalt, személyes felelősség. Parászka Boróka Manna.ro, 2013. február 9.Emlékező és emlékeztető barangolásokKét újságíró a szerzője annak a kötetnek, amelyet Xantus János természettudósunk halálának harmincadik évfordulója tiszteletére csütörtök este mutattak be a magyar konzulátus rendezvénytermében. A kolozsvári Szabó Csaba és a brassói Ambrus Attila Folyópartok – Újnomádok című, riportokat és jegyzeteket tartalmazó könyve két különböző stílus felhasználásával született meg – mondta bevezetőjében a házigazda, Magdó János főkonzul. Szabó Csaba a hagyományos irodalmat követi, sok jelképpel és személyes véleménnyel átitatva, Ambrus Attila pedig a leíró újságírói látásmódot követte. Mindketten, Xantus Jánoshoz hasonlóan, sok utazási élményt és természetszeretetet mondhatnak magukénak. A zsúfolásig megtelt teremben részletet vetítettek le a tudós fiának, Xantus Gábornak 1979-ben készült riportfilmjéből, amelyben xantus Jánossal tudós társadalmunk egy másik klasszikusa, Szabó T. Attila beszélget családról, munkáról, könyvekről. A kötetet ismertető Kötő József színháztörténész a reinkarnálódott Xantus-i szellemiséget emelte ki, amely transzszilván hangulatú, mégis a mai globális veszélyek árnyékában már megváltozott. A Folyópartokban Szabó Csaba a természet és az emberi természet, a nemzet és az egyén kapcsolatát érvényesíti, az Újnomádokban pedig Ambrus Attila saját környezetünket állítja szembe a nagyvilággal, azzal a következtetéssel, hogy itt, Közép-Kelet-Európában újra meg kell tanulnunk együtt élni. A szerzők közül Szabó Csaba a hálátlan hírlapi újságírói munkát megtörő riportsorozat kapcsán hangsúlyozta, hogy általa nemcsak Xantus Jánosra, hanem más kiemelkedő tudósainkra (Mészáros Miklósra, Bodrogi Györgyre stb.) is emlékezik. Ambrus Attila az európai, amerikai, törökországi útjairól hazatérőben városa határában a vándort fogadó tábla lélekmelegítő feliratát idézte, melyen régóta ez áll: Braşov, Brassó, Kronstadt. A találkozót Köllő Csongor és Laczkó Vass Róbert színművészek fellépése színezte, akik részleteket olvastak fel a kötetből. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár), 2013. november 9.A magyar film- és fotóművészet hírvivői (Akadémikusok Sepsiszentgyörgyön)Érdekes tanácskozás zajlott/zajlik a helyi egyetem földszinti Shakespeare Termében. Nagy Attila, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának főigazgatója közösségünket érintő témákat feszegető kétnapos vitakonferenciát hívott össze, sikerrel. A tanácskozáson tizennégy akadémikus vesz részt, nagyrészt az anyaországból, a vajdasági Magyarkanizsáról, valamint Erdélyből. Ők a 2011. november 2-án Budapesten autonóm köztestületként megalakult Magyar Művészeti Akadémia tagjai, melynek célja többek között, hogy őrködjön a magyar művészeti élet szabadsága és a művészeti közélet tisztasága fölött. A Magyar Művészeti Akadémia gondoskodik a magyar művészi élet szereplőinek személyes megbecsüléséről ösztöndíjak és pályázatok kiírásával, együttműködik a határon túli magyar kulturális és művészeti szervezetekkel és intézményekkel. Szentgyörgyi akadémiai tagok: Farkas Árpád költő, Bogdán László író, Vargha Mihály szobrász, Vinczeffy László festő, Zakariás Attila műépítész és a mostani rendezvény házigazdája, Nagy Attila. Péntek délelőtt elsőként Dárday István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező szólalt fel, előadásában a művészet befogadásának minőségét, a lokalitás erősségének feltérképezését hangsúlyozta. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a helyi közösségek csak akkor tudnak fejlődni, ha feltérképezik azokat a helyi erőforrásokat, amelyekkel rendelkeznek, majd olyan stratégiai megoldásokat dolgoznak ki, amelyekkel meg lehet keresni a központi, döntő pozícióban levő illetékeseket. Akik ezen munkálkodnak, azokat hírvivőknek nevezte. Ugyanakkor fontos a globalizáció és a lokalizáció közötti egyensúly megtalálása. Bicskei Zoltán vajdasági magyar filmrendező és grafikus a képi megjelenítés válságára hívta fel a figyelmet. A moziban tapasztalható igényes, művészi képi megjelenítés ma már, úgy tűnik, a múlté, századunkban már mindenféle technikai eszközök jelentek meg, előbb a tévé, majd a különböző számítástechnikai kütyük – számítógép, táblagép –, ahol az igényes képi ábrázolás elsilányul, a mozik eltűnése egyfajta közösségi élmény eltűnéséhez is vezetett. Ugyanakkor az előadó reményének adott hangot, hogy a technika fejlődése segíti majd a mozi talpra állását is. Xantus Gábor előadásában a hazai filmművészeti gondokat ecsetelte; szerinte a kolozsvári filmművészeti egyetemről kikerülők alig tudnak a szakmában elhelyezkedni. Nagy Attila elismert Shakespeare-kutató szellemes előadása szórakoztató és ugyanakkor elgondolkodtató volt. Shakespeare hitt a személyen túlmutató szellemvilágban, és remekül ábrázolta a szellemeket, például a Hamletben és Julius Caesar című drámájában. Ezt filmbejátszásokkal is illusztrálta. A péntek délelőtti programot Tulit Éva és Dósa Attila egyéni, az alkalomhoz méltó Shakespeare-produkciói zárták. Érdemes tehát benézni ma is a Shakespeare Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett – filmvetítéssel egybekötött – ingyenes programokra. Matekovics János Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 20.Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 16-AI SZÁMÁBÓL Szakembereket egy félig béna sajtórendszernek? Csakhogy hiába oktatnánk korszerű értékszemlélettel, ha végzettjeinknek felemás, rosszul működő médiarendszerben kell állást keresniük, állást vállalniuk. Húsz évvel ezelőtt nagyon megszívleltük Mihai Coman professzornak, az 1989 után létesített bukaresti Média- és Kommunikációtudományi Kar dékánjának a szavait, amelyeket Rostás Zoltán bukaresti szociológiaprofesszor rögzített: „Az egyetem feladata nem az, hogy zsenit neveljen. Az egyetem szakembert képez. A mi karunk a mass-media intézményei számára készít fel szakembereket. Persze, az is igaz, hogy a román mass-media még nem igazi intézmény, még nem gazdasági törvények szabályozzák működését, még nincs intézményi öntudata. De az is igaz, hogy egy félig béna sajtórendszer számára mi nem oktathatunk. Mi egy majdan normalizálódó sajtó szakembereit készítjük fel.” (A Hét, 1993. 31.). Ez a sajtórendszer, mint tudjuk, azóta sem normalizálódott. Ami korántsem jogosítja fel az újságíróképzés szakembereit, a mai médiakutatókat, hogy felhagyjanak a „béna rendszer” kritikai ostromával, hogy ne éljenek a „hatalom nélküliek hatalmával”. Ha kezdetben Mihai Coman professzor betájolására és intézményszervezési tapasztalataira figyeltünk, később a szegedi kollégáinkét sem kerülhettük meg. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán ugyancsak az 1993/94-es tanévtől indult média- és kommunikáció-tudományi szakirány Róka Jolán és Szajbély Mihály professzorok vezetésével. Kezdettől jó kapcsolatokat alakítottunk ki velük. Regionális igényeknek igyekeztek megfelelni ők is, mi is. Az alaptantárgyak is ugyanazok voltak: az általános elméleti stúdiumokkal – médiafilozófia, sajtó- és médiatörténet, kommunikáció-elmélet, szociológia, tömeglélektan, jeltudomány stb. – egyenlő arányban szerepeltek a gyakorlati tárgyak (sajtóműfajok, számítógépes szövegszerkesztés, médiaírás). Legfennebb a tantárgyak évenkénti elosztásában voltak eltérések. Spectator Sajtóháztól a Zápolya utcáig Amikor beindítottuk az egyetemi szintű újságíróképzést, a MÚRE vezetőségével egy olyan – civil társadalmi összefogással építendő – kolozsvári sajtóház tető alá hozásában reménykedtünk, amelyik helyet biztosíthat valamennyi kolozsvári magyar szerkesztőségnek, rádió- és tévéstúdiónak, magának a magyar újságíró-egyesületnek, az újságíróképzésnek és a médiakutatásnak egyaránt. Az alapítványi pénzekből megvásárolt Rákóczi úti telekre tervezett ötszintes épületnek végül is csak a mérnöki rajza készült el. De a telken lévő – már akkor renoválásra szoruló – épületben 1993 októberében elkezdhettük az oktatást, majd a szakkönyvtár kialakítását. A bútorzatot egy bécsi alapítvány küldte, írógépekkel és fénymásolóval az Erdélyi Református Egyházkerület püspöksége látott el. A Magyar Televíziótól vágógépet kaptunk, egyébként pedig pályázatok révén szereztük be a televíziós képzéshez szükséges műszaki eszközöket. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett Tárkányi János, a BBTE Színház- és Filmművészeti Karának tanszékünkön frissen doktorált tanársegéde vállalta a műhelygyakorlatok irányítását. Az önellátásban odáig jutottunk, hogy a Szabadságban megjelent apróhirdetésünk nyomán jólelkű kolozsváriaktól ágyakat és ágyneműt kaptunk, és így három-négy rászoruló hallgatónak tudtunk szállást biztosítani. Aminek az volt a fölöttébb nagy haszna, hogy „a bentlakók” télvíz idején befűtöttek, eltakarították a havat, könyvtárszolgálatot vállaltak. A két világháború közötti időszak legjelentősebb magyar publicistájáról, az akkori újságíró-egyesület élén álló Spectatorról (Krenner Miklósról) elnevezett Sajtóház egy évtizedig szolgálta célkitűzéseinket. Addigra az épület állaga annyira megromlott, hogy ki kellett költöznünk belőle. Fél évig az Apáczai-líceum fogadott be. A Politikatudományi és Közigazgatási Kar új székhelyének és modern épületszárnyának a berendezése után már mi is a Zápolya utca végén folytathattuk a munkánkat. Ahol már jól felszerelt, korszerű eszközökkel ellátott stúdió (súgógép, normál felsőkategóriás-, négy középkategóriás és öt amatőrkamera, lámpapark, valamint fejlesztés alatt lévő műszaki vezérlő) várta pénteki napokon hallgatóinkat, terepgyakorlatokon viszont a Xantus Gábor rendező-operatőr segítségével korábban beszerzett műszaki felszereléssel szerezhettek szakmai tapasztalatokat. A közbeeső epizódokról csak annyit: első dékáni működésem idején az 1999/2000-es tanévben Xantus Gábor elképzelései szerint rádiós és tévés műhelyt alakítottunk ki a Piarista rendház („Echinox”-épület) 60-as és 61-es szobájában, mindhárom tagozat számára. Nem sokáig vehettük igénybe. Nem tudni, hogy milyen megfontolásból, az egyetem akkori vezetősége úgy döntött, hogy a Gerilla Rádió rendelkezésére bocsátja az oktatóstúdiót. Tanulmányút, amikor Budapest még „messze” volt Fontos része volt az újságíróképzésnek a kéthetes budapesti tanulmányutak megszervezése 1997-től kezdődően. Ezekről egy-két résztvevő minden évben beszámolt a Campus hasábjain. A Minerva Ház archívumában elhelyezett dokumentumok mind a pályázatok szövegét, mind az elszámolások beszámolóit és számláit őrzik. Az 1997. november 12-én megfogalmazott egyik pályázat szerint a tanulmányi út célja „a) a kolozsvári egyetem végzős újságíró szakos hallgatói ismerjék meg a magyar sajtó szerkezetét, működési alapelveit, intézményeit, meghatározó műhelyeit; b) szakdolgozatuk elméleti megalapozása és dokumentációjuk kiegészítése céljából az Országos Szécheényi Könyvtárban, a MÚOSZ könyvtárában, a Parlamenti Könyvtárban, az Eötvös Collegium könyvtárában stb. végezhessenek kutatásokat. Elképzeléseink szerint délelőttönként intézményeket, szerkesztőségeket keresünk fel, a délutánokat könyvtárakban töltjük. Szeretnénk felkeresni a Független Média Központot, a MÚOSZ-t, a Bálint György Újságíró Iskolát, a Magyar Írószövetséget, az Anyanyelvi Konferenciát, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, az Európai Utas, a Kortárs, a Magyar Napló szerkesztőségét, az MTI-t, a Duna Tévét, a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kommunikációs Intézetet.” Az 1998. március 12-én kelt beszámolóból az derül ki, hogy a tanulmányút minden tervezett állomásán elidőztünk, és „bárhol jártunk, vendéglátóink figyelmét nem kerülte el: hallgatóink fontos kérdéseket tettek fel számukra; szakmai rátermettségüket éppen azzal bizonyították, hogy tudnak kérdezni.” Ezeknek a kapcsolatoknak ma is hasznát vesszük, igaz, jóval kisebb anyagi támogatottsággal. Merthogy honnan is kértem én támogatást 1996. november végétől kezdve? A MÚOSZ-tól, az Illyés Alapítványtól, az Anyanyelvi Konferenciától, a Magyar Oktatási Minisztériumtól, a Határon Túli Magyarok Titkárságától, a Népszabadságtól, a Schola Rivulina Alapítványtól. Az így elnyert – jóval egymillió forint fölötti összegek – nagyjából fedezték (az utazás kivételével természetesen) a budapesti tanulmányutak minden költségét, a BKV-bérleteket és a színházjegyeket is beleértve. A Magyar Oktatási Minisztériumnak köszönhető, hogy hallgatóink számos évben a Márton Áron Szakkollégiumban lakhattak, illetve a Budapest Média Intézetben fejleszthették rádiós és tévés alapképzettségüket. Amelyekről az egyetemi tanévzárókon sem restelltek (olykor) önironikus videoklipeket bemutatni. FOLYTATJUK Cseke Péter Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 25.Emlékkonferencia Márton Áron püspökrőlHarmadik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a néhai püspök születési évfordulója környékén a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson. Az idei megemlékezést augusztus 30-án, szombaton tartják. Lázár Csillától, a Márton Áron múzeum vezetőjétől megtudtuk, első alkalommal 2012-ben szervezték meg a konferenciát. Akkor az volt a cél, hogy a Márton Áron életével foglalkozó kutatások a szélesebb közönséghez is eljussanak. Következő évben úgy döntöttek, a szakmaiságot ötvözik a megemlékezés jelleggel. Lázár szerint ez a döntés igencsak jónak bizonyult, a visszajelzések alapján a szervezők pedig úgy döntöttek, hagyományt teremtenek a rendezvényből. „Idénre is szerettük volna ezt a kettősséget megőrizni. Ezúttal is olyan szakembereket hívtunk meg, akik sokat foglalkoznak a püspök életútjának, illetve a katolikus egyház történelmének a kutatásával. Természetesen az ünnepélyességről, megemlékezésről sem feledkezünk meg” - hangsúlyozta a csíkszentdomokosi múzeum vezetője. Erdélyi premierként dokumentumfilm Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Tamás József püspök mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el. Marton József nagyprépost, teológiai tanár, egyháztörténész Márton Áron, az ember címmel tart előadást, ő a püspök hagyatékának gyulafehérvári kutatója és kiadója. Balogh Margit történész a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, egyháztörténész, Mindszenty József biográfusa, kutatója, és mint ilyen, a korszak jó ismerője. A Mindszentyre és a magyarországi katolikus egyház 1945 utáni helyzetére vonatkozó kutatásai során számos olyan dokumentumot tárt fel, melyek közvetlenül Márton Áronra, illetve az erdélyi katolikusokra vonatkoznak. Ezeket a – brit és orosz levéltárakból származó – dokumentumokat mutatja be előadása során. Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke a CNSAS (a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács) archívumában található, Márton Áronra és a katolikus egyházra vonatkozó iratanyag kutatójaként beszél majd a jelenlevőkhöz. Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora arról értekezik, hogy miként függ össze egy boldoggá, illetve szentté avatásra előterjesztett személy ismerete, népszerűsége magával a szentté avatási eljárással, illetve milyen eseményekben érhető tetten Márton Áron püspök tiszteletének folytonos növekedése Erdélyben. Az előadások után Xantus Gábor filmrendező Márton Áronról készült alkotását, az Emelt fővel című dokumentum-portréfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, mely film keletkezésének és felújításának körülményeiről a rendezővel és munkatársával, Jakab Gábor atyával lesz beszélgetés. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a budapesti Márton Áron Társaság támogatja. Rédai Botond , Székelyhon.ro 2014. augusztus 31.Szükség van Márton Áron példájáraA konferencia munkálkodását Márton Áron boldoggá avatásának szolgálatába szeretnék ajánlani – hangzott el szombaton a Csíkszentdomokoson harmadik alkalommal megszervezett Márton Áron emlékkonferencia nyitó szentmiséjén. Nyáját terelgette szeretettel, nyáját terelgette jó példával, nyáját terelgette buzgó tevékenységgel, jó cselekedetekkel – fogalmazott Márton Áron püspök életével és munkásságával kapcsolatban a szentmisét celebráló Tamás József püspök. Az egyházi méltóság prédikációja során többek között hangsúlyozta: „minden nap szükségünk van a néhai püspök példájára, ezért szeretnénk azt, hogy a boldogok, majd pedig a szentek között tisztelhessük”. A püspök kiemelte, Márton Áron már akkor kiállt közössége és hite mellett, amikor a régi kommunista rendszerben megpróbálták teljesen kifosztani az egyházat, megpróbálták megfosztani az embereket hitüktől, elvenni templomaikat. „Ez az urbanizálódó világunk, amelyben vagyunk, sem kegyesebb hozzánk” – jegyezte meg. Tamás József szerint olyan időket élünk, amikor már semmi sem szent: nem szent az emberi élet, a család, a házasság, a tulajdonjog. Az ember a szabadosság szellemében akarja élni az életét, úgy gondolja, mindent meg lehet tenni, amit csak ő akar. „Hová jut el a világunk? Mi lesz mindennek a vége? Éppen ezért van szüksége a mai világnak olyan példaképekre, akikre feltekinthetünk, akitől megtanulhatjuk, hogyan kell ellenállni annak az áradatnak, amely el akar sodorni bennünket, hogyan kell nemet mondani mindarra, ami bűn és ami gonoszság.” A szentmisét követően az esemény a helyi kultúrotthon nagytermében folytatódott, ahol több, Márton Áronnal kapcsolatos előadás is elhangzott. A nap fénypontját talán az erdélyi premierként vetített, Márton Áron püspököt bemutató, Emelt fővel című dokumentum-portréfilm jelentette. Az alkotás rendezőjével, Xantus Gábor filmrendezővel, illetve munkatársával, Jakab Gábor atyával beszélgethettek is a jelenlevők. A konferenciát a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezte. Rédai Botond, Erdély.ma 2014. december 23.Támogatáskérelem a Márton Áron püspökről szóló nagyjátékfilm készítéséhezAz erdélyi egyházmegye történelmi, kulturális és hitéleti örökségének ápolása céljából Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilmet szeretnénk készíteni. Márton Áron életével hitelesített tanítása ma is korszerű, ma is élni tanít. Mögéje ma is fel lehet sorakozni. Ez a kiindulópontja a róla tervezett nagyjátékfilmnek. A filmkészítés bonyolult, de ugyanakkor szép élményeket kínáló közösségi erőpróba. Összefogást, szervezettséget, hitet és áldozatot kíván. A Mustármag célja, minél többekkel „együtt játszani” ezt a játékfilmet. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen. A filmnek közösségi súlypontja van. A mű úgy van megírva, hogy az egyházmegye népe minél tevékenyebben és minél nagyobb létszámban tudjon belekapcsolódni. Többezer szereplőt vonunk be, több mint 20 helyszínen, 140 helység lakóit szólítjuk meg. Már az előkészület alatt felszínre kerül mindaz, ami abban az időben összetartotta a népet: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség. Vélemények a film forgatókönyvéről: „Tömör drámaisága mindenképpen egy átütő, nagyhatású filmet ígér… És erre van most szükség.” – László Márton történész, Marosvásárhely „A forgatókönyv alapos, tartalmas, valósághű…A történet fő és mellékszereplői, véleményem szerint, jól ábrázolják a korszakot, Márton Áron életét és munkásságát. „ – Novák Csaba Zoltán történész, Marosvásárhely „A forgatókönyv érdekes, ízes és hiteles.” – dr. Xantus Gábor rendező-operatőr, filmegyetemi tanár, Kolozsvár „Nagy öröm volt elolvasni a forgatókönyvet…veretes és értelmes.” – Tarjányi Irma Krisztina színművész, Bonn „Isten segítségével nagyon szép filmet fogunk készíteni. Nagyon erős és szép történet. Különösen megkapó Márton Áron és a nép kapcsolata.” – Dér András filmrendező, Budapest A film költségvetése 1.015.255 euro. Jelenleg az egyházmegye több mint száz templomában folyik az adománygyűjtés. A tél folyamán a más felekezetűek is bekapcsolódnak a gyűjtésbe. A film négy évszakos forgatást igényel. 2015 őszén szeretnénk elkezdeni Csíkszentdomokoson a film őszi jeleneteinek a forgatását. Kérjük szépen, hogy amennyiben lehetősége van, anyagilag támogassa ezt a közösségépítő missziós munkát. Köszönettel: Papp László, r.k. pap Tel. 0744 99 70 42, e-mail cím: mustarmag2000[kukac]yahoo.com, www.martonaronfilm.ro Erre a célra létrehoztuk a Márton Áron Film Egyesületet. Adatai: ASOCIATIA ARON FILM EGYESULET Cím: Tîrgu-Mureş, Str. Călăraşilor nr.1 Adószám: CIF: 33035501 Számlaszámok: RO47BTRLRONCRT0245987901 HUF RO10BTRLHUFCRT0245987901 Közlemény Erdély.ma 2015. március 20.Rendhagyó Házsongárd-filmet vetítettek a Kolozsvár TársaságnálRendhagyó módon hívja múltidéző sétára az érdeklődőket Xantus Áron és Xantus Gábor Tört kövön. Betonkor a Házsongárdban című, 2014-es dokumentumfilmje: az alkotásban, amelyet kedden délután, telt ház előtt vetítettek a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén, néhány másodpercre azok a neves színészek, írók, költők, zenészek, ismert polgárok is feltűnnek, akikkel évtizedekkel ezelőtt még a város utcáin is találkozhattak a kolozsváriak. Erdély egyik legrégebbi temetőjében nyugszanak ma már, munkásságuk azonban, amellyel gazdagították a kultúrát, a tudományt és a várost, nem merülhet feledésbe – akkor sem, ha mostanra némiképp megfeledkeztünk róluk. Ennek szellemében készült a film, amely segíti az utókort az emlékezésben, és úgy tárja elénk a Házsongárdi panteont – Gaal György helytörténész, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke és Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kalauzolásával –, hogy az sokak számára érthető, követhető és érdekes legyen. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2015. április 6.Negyedszázad tapasztalataiA Kolozs – Dobokai Római Katolikus Főesperesség és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület meghívott a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat fennállásának 25. évfordulóján szervezett emlékező ünnepségére. Köszöntőt mondott Kovács Sándor főesperes, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke. Jakab Gábor Kolozsvár- kerekdombi plébános, a lap korábbi főszerkesztője az indulás körülményeit elevenítette fel. Az elmúlt negyedszázad sajtós tapasztalatait a jelenlegi főszerkesztő Bodó Márta kimerítően ismertette. A zenei műsorban közreműködött Potyó István karnagy (zongora) és Török Szilvia (szoprán). Az est moderátora Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Ft. Kovács Sándor főesperes felhívta a figyelmet, napjainkban hajlamosok vagyunk elfelejteni, hogy a tömegtájékoztatást gúzsba tartották. A keresztény sajtó feladata megszerettetni a keresztény értékeket az emberekkel, elősegíteni a családok lelki és szellemi tájékozódását ebben az egyensúlyt vesztett világban. A tömegtájékoztatás arra szolgál, hogy elmélyítsék a közösségi tudatot. Az emberek így tevékenyebben veszik ki részüket a történelem alakulásában. Azonban az egyházi tömegtájékoztató munkája nem pótolja a személyes lelki gondozást. Ezt valósítja meg mindkét katolikus kiadvány. Az egyházi média feladata a jó példa, a keresztény értékek bemutatása. Erkölcsi kötelességnek tartja a katolikus sajtó támogatását. Emlékeztetve arra, hogy Márton Áron a sajtó szerepét hangsúlyozta. A leírt szó vonzása 1990. februárjában jelent meg a Keresztény Szó első száma. Az első példányban idézték dr. Jakab Antal püspök szavait: „Elindítjuk a Keresztény Szó című hetilapunkat. A leírt szó vonzásával és erejével akarjuk fenntartani, erősíteni, öntudatosítani katolikus hitünket.” A lap születéséről és a kezdeti évekről Jakab Gábor, a volt főszerkesztő, akkor és most is a kerekdombi plébános beszélt, rámutatva arra, hogy hosszú időn keresztül, 1948 és 1990 között, az Erdélyi Magyar Katolikus Egyháznak nem volt sajtója. A protestánsoknak volt. Csak azzal a kikötéssel lehetett volna sajtója, ha elfogadják a cenzúrát. Márton Áron püspök nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, az állami cenzúrát elfogadni. 1990. január 6.-án a kerekdombi plébánián Czirják Árpád plébános, Keresztes Sándor, a Vatikán magyarországi nagykövete, Jakab Gábor plébános, Bajos Andor, Fodor Sándor azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy beindítsák az új katolikus kiadványt. Keresztény Szónak nevezték, Keresztes Sándor ajánlatára. Lehetővé téve, a kiadványt más vallásúak is olvassák. A hangsúly a keresztény szón van. A lap főszerkesztője Bajor Andor volt, 1991 januárjában bekövetkezett haláláig. Jakab Gábort nevezték ki a lap főszerkesztőjének. 16 éven át, töltötte be ezt a nem könnyű funkciót. Úgy tervezték, hogy az első lapszám Márton Áron püspökké avatásának évfordulójára jelenjen meg. Valójában 1989. február. 12-én szerették volna megünnepelni Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulóját. Az előkészület ellenére az évforduló ünneplésére nem került sor. Az akkori körülmények között a templomban még a nevét sem ejthették ki. Xantus Gábort kérték meg, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm elkészítésére. A film forgatása a szülőföldjén, Gyulafehérváron, Bécsben, Rómában, Vatikánban történt. A filmnek az a nagy erénye, hogy olyan személyiségeket szólaltattak meg, akik ma már nem élnek. A dokumentumfilm címét Illyés Gyula által Márton Áronnak dedikált írása inspirálta: „Emelt fővel”. Szövegkönyv: Jakab Gábor és Xantus Gábor. Rendező- operatőr: Xantus Gábor. 1994 februárjában a Román Televízió magyar adásában mutatták be a Márton Áronról készült dokumentumfilmet. A Keresztény Szó először hetilap volt, egy idő után havi lapként jelenik meg. A szerkesztői munka során nagyon sok pozitív érték halmozódott fel. A lap ma már a kulturális életre is fókuszál. A Vasárnap című katolikus lap az egyházmegyék mindennapjaival foglalkozik. 2006-tól kezdve a Keresztény Szó és a Vasárnap című folyóiratok főszerkesztője Bodó Márta. Aki visszaemlékezett a kezdeti nehézségekre, javasolta, lapozzuk együtt a Keresztény Szót. A válogatása szubjektív jellegű. Első írásokról, a jelenről és távlati lehetőségekről értekezett. Megjegyezte, hogy 1991 októberében jelent meg a Vasárnap című katolikus családi hetilap. Bevallása szerint a szerkesztői munkát a szerkesztőségben tanulta meg. Felfedezte a szavak súlyát. 1994-ben a Keresztény Szó színes borítót kapott. Sikernek tartja, hogy a két lapot ilyen körülmények között fenn tudják tartani. Van olyan fiatal, aki megtisztelőnek érzi, ha Keresztény Szóban közlik írását. Észrevehető, hogy a folyóirat tudományosabb irányt vett. A jövőben publicisztikai, illetve szépirodalmi írásokat is szeretnének közölni. Az est folyamán a lapban közölt írásokból készült összeállítás hangzott el. A Keresztény Szó és a Vasárnap tartalmi gazdagsága, sokszínűsége révén felkelti az olvasó figyelmét, alakítja a keresztény értékrendszerét. Csomafáy Ferenc 2015. május 12.Magyar filmnap a Duna-házban, TorockónFilmeket manapság már mindenki néz, ki táblagépen, ki okostelefonon vagy televízióban. Moziba sokan ritkábban jutnak el, vidéken pedig egyáltalán nincs, vagy csak elvétve akad mozizásra lehetőség. Éppen ezért A magyar film a Kárpát-medencében programja a Duna-ház egyik fontos eseménye volt Torockón. A rendezvényen szakmabeliek vettek részt, az egyszerű filmkedvelőknek pedig kivételes alkalmuk nyílt, hogy ízlésüket, szokásaikat a filmkultúra területén is átgondolják. Színvonalas szakvéleményeket, elemzéseket hallhattunk a magyar film történetéről, napjaink filmalkotási és filmnézési lehetőségeiről, gondjairól. Az egész napos program keretében előadások hangzottak el, illetve kerekasztal-beszélgetésre került sor a magyar film jelenlétéről a Kárpát-medencében. A Duna-ház előadótermében alkotók, tanárok és film szakos egyetemisták gyűltek egybe. Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, intézetvezetője volt az előadó, a délutáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig, az előadó mellett Xantus Gábor filmoperatőr, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filmművészet, Fotó és Média szakának tanára, Daru Gábor a Duna Tv programigazgatója, Feleki István, Tárkányi János adjunktusok voltak. Az előadásra egyetemisták is érkeztek Kolozsvárról, Pécsről. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 24.Marosvásárhelyen a Márton Áron-zeneműNépemért vállalom című, Márton Áron tiszteletére íródott zeneművével ismét Marosvásárhelyen áll színpadra a Mustármag énekegyüttes. Március 1-jén, kedden 19 órától a Kultúrpalota nagytermébe várjuk az érdeklődőket. A Mustármag énekegyüttes több mint 120 zenei missziós szolgálatot végzett az utóbbi években. 2012 őszén Márton Áron püspökről megalkotta a Népemért vállalom című zeneművet, és azóta már közel 40 alkalommal mutattuk be Erdély- és Magyarország-szerte. Márton Áron egyénisége nagy erővel hat még ma is. Erre az igényre válaszolva fogtunk hozzá a Márton Áronról szóló, Zord idők csillaga című játékfilm megalkotásához, melyet közösségi összefogással szeretnénk létrehozni. Annak érdekében, hogy minél több embert meg tudjunk szólítani és bevonni a közösségi alapú vállalkozásba, turné keretében Erdély több nagyvárosában is bemutatjuk a Népemért vállalom című zeneművet. Maros- vásárhelyet követően Sepsiszentgyörgyön, majd Székelyudvarhelyen tervezünk zenei szolgálatot. Az alkalmakra a belépés ingyenes. Adományokat szívesen fogadunk a Márton Áron film elkészítéséhez. A Népemért vállalom zenemű Márton Áron püspök jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. Az érettségi padból kivitték a doberdói harctérre. Átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, és még ebben az évben jelentkezik a teológiára. 1939-ben püspökké szentelik. Megéli a II. világháború borzalmait és az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárja a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát. Részt vesz az egyháztörténelmet új irányba fordító II. Vatikáni Zsinaton. Az egyházmegyét ebben a kritikus korszakban kézben tartja, és népét a hit győzelmére vezeti. Amikor Boros Károly kapnikbányai plébános korában egy nagybányai közhivatalban egy Márton Áron által aláírt iratot letett az asztalra, egy ott álló férfi térdet hajtott és megcsókolta a püspök aláírását, mondva: "Én ezzel az emberrel együtt voltam börtönben..." Illyés Gyula, a XX. század nagy írója Áron püspökkel való első beszélgetése után azt mondta: "Egy emberkatedrálissal találkoztam!". Ebben a zeneműben azt keressük, hogy miből épül fel ez az "em-berkatedrális"? Mit lát benne az egy- kori rabtárs? Mi éltette, mi táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt? Leásunk a romba dőlt csíki székely lelkiség omladékai alá, és keressük a rejtőző kincset. Keressük azt a beomlott forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Mélységekből indulnak el, és a sokféle kőzetrétegen átszivárogva, a tápláló, gyógyító ásványokat magukkal hozva, a fenyvesek között zubogva felszínre törnek. Áron püspök monumentális személyiségét szülőföldjének szimbólumain, címerén keresztül közelítjük meg. A szimbólum magába sűríti a közösségnek sok nemzedéken át összegyűjtött élményét, kipróbált életbölcsességét, tapasztalatát, tudását, az életet fenntartó törvényeket, értékeket. A zenemű szerkezete: I. Megerősödik a háborús idő megpróbáltatásaiban; II. Belegyökerezik Krisztusba és népének örökségébe; III. Helytáll népe szolgálatában a börtönben és a történelmi kényszerek között. A Márton Áron játékfilm A játékfilm Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen. Mivel a filmnek közösségi súlypontja van, ezért több ezer szereplőt, 750 lovast vonunk be, több mint húsz helyszínen 140 helység lakóit tervezzük megszólítani. A nagyobb tömegek megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát, önerőre ébredjen. Már az előkészület alatt felszínre kerül mindaz, ami abban az időben éltette és összetartotta a népet: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség. Vélemények a film forgatókönyvéről: "Tömör drámaisága mindenképpen egy átütő, nagy hatású filmet ígér... És erre van most szükség." – László Márton történész, Marosvásárhely "A forgatókönyv alapos, tartalmas, valósághű... A történet fő- és mellékszereplői – véleményem szerint – jól ábrázolják a korszakot, Márton Áron életét és munkásságát." – Novák Csaba Zoltán történész, Marosvásárhely "A forgatókönyv érdekes, ízes és hiteles." – dr. Xantus Gábor rendező- operatőr, filmegyetemi tanár, Kolozsvár "Nagy öröm volt elolvasni a forgatókönyvet... veretes és értelmes." – Tarjányi Krisztina Irma színművész, Bonn "Isten segítségével nagyon szép filmet fogunk készíteni. Nagyon erős és szép történet. Különösen megkapó Márton Áron és a nép kapcsolata." – Dér András filmrendező, Budapest ,,...volt, ahol folytak a könnyeim, volt, ahol borzongtam, volt, ahol dühöngtem... Nagyon precízen kidolgozott terv, amelynek az erénye többek között a sokoldalúság és részletesség, a valósághűség és sorolhatnám." – Varga Gabriella újságíró, szerkesztő, Budapest Áron Film Egyesület. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
